Tisztelt Nemzetőrök, kedves Látogatók!

 

Őszinte tisztelettel és szeretettel köszöntök minden érdeklődőt a Kossuth Nemzetőrség honlapján.

Szervezetünket a Bács-Kiskun Megyei Bíróságon bejegyzett közhasznú szervezet.


A Kossuth Nemzetőrség pártoktól független politikamentes szervezet.


Tagjaink nemzetőr egyenruhát és az iskolai végzettségük alapján a szervezetben betöltött beosztásának megfelelő (alapképzés után) nemzetőr rendfokozatot viselnek.


Feladataink: A Magyarország területén a közrend a közbiztonság védelmének elősegítése, valamint önkéntes tűzoltás, mentés, katasztrófa elhárítás, bűnmegelőzésben való aktív részvétel, hazaszeretetre nevelés továbbá a fiatalok honvédelmi előkészítése,illetőleg ebben való részvétel,a honvédelmi ismeretek fejlesztése és fenntartása, a magyar katonai hagyományok ápolása, a katonaviselt honfitársaink katonai ismereteinek fejlesztése, valamint a haderőreform társadalmi támogatása,a szerződéses és tartalékos állomány toborzásának segítése, ár és belvízvédelemben való aktív részvétel.


Célunk: A politikamentesség megtartásával az Egyesített Nemzetőrség megalakítása, hogy minél nagyobb egységben a leghatékonyabban tudjuk ellátni, megvalósítani a vállalt feladatainknak.


Tekintse meg weboldalunkat, csatlakozzon hozzánk!


"A Hazáért Mindhalálig!"


Tisztelettel:

vitéz Dezső Mihály

nőr. altábornagy  

Parancsnok